Aktuális
Kedves Vendégeink!
2025. február 21-én, pénteken megszűnik a Yellow házhozszállítás.
Szomorú szívvel hoztuk meg ezt a nehéz döntést.
Hálás köszönettel tartozunk Zsoltnak, aki 10 éven keresztül segítette a munkánkat és Istvánnak, aki 3 éven át volt a Yellow csapat meghatározó tagja.
További boldog nyugdíjas éveket kívánunk Nekik!
Bízunk benne, hogy az eddigiekhez hasonlóan továbbra is sokan veszik igénybe a „Yellow Drive in”, érte megyek szolgáltatásunkat.
Teljes étlap kínálatunk itt tekinthető meg:
http://yellow-pub.hu/etlap-itallap
Büszkék vagyunk arra, hogy éttermünkben a gasztronómia mellett a kultúra más ágai is helyet kapnak.
Rendezvény termünk falát immáron egy éve Fizl Károly festőművész képei díszítik.
Mi is megszerettük a képeit, így nehezen búcsúzunk, mikor azok mecénás Vendégeink otthonába költöznek.
Szerencsére mindig remek alkotások érkeznek a helyükre!
A Yellow Pub étterem csapata
Csak együtt, egymás munkáját kiegészítve tudjuk azt az élményt biztosítani, melyet megszokhattak a hozzánk betérők.
Továbbra is ízletes ételekkel, figyelmes felszolgálással és kellemes környezetben várjuk kedves Vendégeinket!
Sokaknak jelenthet segítséget webes étlapunk
Sajnos egyre többen küzdenek valamilyen ételallergiával.
Nekik jelenthet hasznos segítséget, hogy étlapunkon minden egyes étel után láthatóak azon leggyakoribb allergén anyagok rövidítései, melyek megtalálhatóak az adott ételben.
Glutén (G) • Laktóz (L) • Diófélék (D) • Magvak (M)
Ezt korábban is feltüntettük már az éttermünkben megtalálható étlapunkon és a digitálisan letölthető étlapunkon.
Mostantól a weboldalunkon megtekinthető étlapunkon is feltüntetésre kerültek az allergén anyagok, ezzel is segítve a házhozszállítással rendelő Vendégeinket vagy azokat, akik a megfelelő étterem kiválasztása miatt szörfölnek a neten.
Örömmel adjuk hírül, hogy ételeink között az ételallergiával küzdő Vendégek is találhatnak megfelelő, ízletes fogást.
Természetesen vegán Vendégeink is választhatnak megfelelő előételt, levest, főételt és desszertet is.
Szeretettel várunk Mindenkit!
Hétvégi napokra feltétlen javasoljuk az előzetes asztalfoglalást.
+36 70 322 4505
Az allergén jelzésekkel ellátott étlapunk itt tekinthető meg:
http://yellow-pub.hu/etlap-itallap
Ha angol vagy német fordításban is szeretné megtekinteni ételeinket, akkor ezt a „Digitális Étlap” menüpont alatt találja.
Ízelítő az étlapunkról:
Lazac steak – zöldség mix, hollandi mártás (G,L)
Kacsamell – káposztás nudli, meggymártás (G,L)
További hírek, érdekességek rólunk: https://www.facebook.com/yellowpubetterem
Szeretettel és finom ételekkel várjuk kedves Vendégeinket!
Éttermünkben számos higiéniai intézkedés és fejlesztés segíti a biztonságosabb tartózkodást.
Bejárati ajtóink érintésmentesen nyithatóak, az étterem területén automata kézfertőtlenítő állomás található.
Étlapunk digitális formában is letölthető weboldalunkról vagy egy QR kód beolvasásával, így Vendégeink a saját telefonjukon tekinthetik meg ételeinket és italainkat.
Érintésmentes villanykapcsoló, szappanadagoló és kézszárító berendezés került kialakításra az étterem illemhelyiségeiben.
Természetesen a leggyakoribb bank- és hitelkártyákkal, illetve SZÉP Kártyával történő fizetésre is lehetőség van.
Nálunk a Vendég, a minőség és a teljesíthető legnagyobb higiéniai biztonság a legfontosabb!
Yellow Pub étterem
Nyitvatartás
Étterem: minden nap 11-23
Konyha: minden nap 11-22 óráig
“Yellow Drive in” ételek átvétele: minden nap 11-21 óráig
Elérhetőségek
Cím: 2100 Gödöllő, Dózsa Győrgy út 64.
(parkoló a Kazinczy Ferenc utca felől)
Telefon: +36 70 322 4505
E-mail: rendeles@yellow-pub.hu